Ne nőj fel, kérlek!

Share on facebook
Share on email
Vajon kinél mikor jön el a felnövés (=beletörődés) óvatlan pillanata? Avagy: kinek mi fér bele egy pandémiás évbe? Mircsi 7 éves lett. Íme az elmúlt egy évünk?

Márciustól márciusig. 

Gyerek kérésére Star Wars témájú szülinapi bulit szerveztünk. Igen, még csak 6 éves, de már kívülről fújja nem csak a teljes filmet, de a történet elkészítéséről szóló “extrákat” is. Ez van🤷🏻‍♀️ Ő ugyanis filmrendező szeretne lenni. 

Buli időpont kihírdetve. Ifjú padavanok számára a feladatok kitalálva. Torta megrendelve👌

Anya már a videós meghívókat is megszerkesztette egy erre alkalmas applikációval. Tudod, amin úgy folyik hátrafelé a szöveg, mint a film kezdő képsora. De kiküldeni már nem volt alkalmunk. 

Pandémia. Mondják. 2020. márciusa.

Ovi bezár. Gyerek többet nem lép már be a kapuján. Búcsú nélkül tüntek el a barátok. Egyik napról a másikra.

Szülők megijednek. Hesteg maradjotthon, különben hesteg mindmeghalunk. Vagy csak a nagyszülők. Vagy valami ilyesmi. Mondták.

Család hetekig sehová nem mozdul. 

Gyerek részben nem bánta, mert itthon lehetett a kistesójával. És mert ki nem állhatta, hogy az óvónéni minden vitás szituációban őt tette büntetésbe. Minden hétköznap fejfájással ébredt. De nem akart másik ovit. A kis barátait imádta. Ezért pedig igen is bánta, hogy nem mehet oviba. Ki tudja, meddig😳

De legalább lementünk végre a társasház hátsó udvarára, ahol beköltözésünk óta talán kétszer jártunk. Gyerek hintázik, aztán edz egyet anyával. Másik gyerek babakocsiból szemlélődik.

Nagyszülők kezdenek elégedetlenkedni. Csak Titeket óvunk, hát nem értitek? Nem, nem értjük. Inkább gyertek. Család elindul egyik nagyszülőhöz, majd másik nagyszülőhöz. Mindenki életben maradt. Mindenki egészséges maradt☝️

Nagygyerek, aki éppen elmúlt 18, kitalálja, hogy inkább a barátnőnél lakik ezután. De szólni nem sokat szól erről. Meg másról sem. Pandémia. Mondja. Nem akarom, hogy esetleg megfertőzzelek titeket. Egy-két hónap után anyának és tesónak is leesik, hogy nem jön többet haza. Sokáig😢

Gyerek közben belerázódik az online oviba. Elkapja a tanulási vágy. Elmúlt a fejfájás. Hurrá! Pandémia idején az első dolog, aminek örülünk👌🏻

Gyerek sorra tölti ki a feladatokkal teli füzeteket. Rajzol, fest, kézműveskedik. A kis figyelemzavaros… órákig ül és dolgozik. Naná, hogy örülünk👌🏻

Komoly kötelék alakult ki közte és a kisöccse között. Hurrá! Ennek is örülünk👌🏻

Anyával kettesben is lettek végre újra programjai. Lehetőségünk ugyan nem sok, mármint a korábbiak közül, de mivel sportolni szeretünk, az meg ugye mindig kéznél van, így sikerült feltalálnunk magunkat. Szuper! Egyre jobb nekünk ez a pandémia. Ismét örülünk👌🏻

Gyerek szuper videókat készít, egyfajta családi vlog a leghülyébb szituációkról. Saját kommentárjaival. Esténként stabil röhögőgörcs a szülőknek. Jól sejted, igen, ennek is örülünk👌🏻

És már itt is van a nyár! Pandémia szabadságra megy. Na, ennek örülünk csak igazán🤩

Gyerek táborból Balatonra, Balatonról táborba pottyant. Család étteremből ki, szállodába be. Csobbanás a strandon, futóverseny a strand mellett. Gyerek újra élni kezd. Szülők már-már elfeledett gyermeki lelkesedéssel vetik magukat az új életükbe. 

Kb. féléves késéssel megtartottuk a barátokkal gyerek szülinapi buliját is. Persze máshol és máshogyan. De sebaj, ez úgyis “csak” egy szülinap. Lesz még belőle elég. A gyerek meg úgyis könnyen megérti, hogy miért is történik mindez. Vagy hogy mi is az a pandémia. (Főleg, ha a környezetében továbbra sem beteg senki, szerencsére.) 

Nyugi, kedves szülők, a mai gyerekek olyan rugalmasak. És hát azért jó világuk van még így is, még sincs háború, éhezés vagy ilyesmi. Mondják. 

A pótszülinap tényleg szuper volt. Ennek a gyereknek valóban jó világa van. Ott volt a bulin minden és mindenki. Csak a vírus nem. Ő épp szabin volt, tudod🤷🏻‍♀️ 

Elgondolkodtam. Mindig is érdekelt, hogy mire felnövünk, miért érjük be kevesebbel. Miért fogadunk el dolgokat úgy, ahogy mondják? 

Gyerekként még mindent megkérdőjelezünk. Miért? Miért? Miért? Állandóan csak ezt kérdezzük. 

Gyerekként még a maximálisan legjobbat akarjuk magunknak. És a környezetünknek. 

Aztán valamelyik óvatlan pillanatban hirtelen felnövünk. 

“Jó lesz az így.” 

“Ennek is örülni kell.” 

És hasonló bölcs mondatok hagyják el a szánkat ezután. 

Szóval elgondolkodtam. Vajon melyik lehet az az óvatlan pillanat? Talán az én 6 éves gyerekemnek pont most jött el? A felnövés (=beletörődés) pillanata?🤔 Hogy megtanulja “végre” beérni azzal, ami van? Mert az pont elég jó. Azt mondják. Es akkor úgy van. És kész.

Szóval pandémia van. Mi nem érzékeljük ugyan. Talán még a szót sem ismertük eddig. De most az van. Mert ezt is megmondják. No, és persze azért, mert vége van a nyárnak. És ő (Pandi) visszajött a jól megérdemelt szabiról. 

No, de gyerek nem adja ilyen könnyen magát. Most még. Szerencsére. Ha valami lehet tökéletes, akkor legyen is az.

Nyugi, Kicsim, majd jövőre megtartjuk a Star Wars szülinapodat is! Ígérem, hogy jedi lovaggá leszel avatva, ifjú padavan! Maradj még maximalista. Ne nőj még fel, kérlek!

Elkezdődött az iskola. 

Gyerek már nagyon várta. Egyfajta kiváncsi félelemmel, hogy milyen is lesz pontosan. Évnyitóra szoknyába kell menni? Hát ez nem kezdődik túl jól, gondolta, de azért túllépett ezen a hatalmas aggodalmán.

Szülők titokban tartottak ám a szeptembertől. Mi van, ha az óvónéninek és az ovi “beépített” pszichológusának mégis van igaza? Tudod, aki a gyereknek beilleszkedési nehézséget is “diagnosztizált”, a figyelemzavar mellé. Mégiscsak ők a szakértők. És ők azt mondták.

Még szerencse, hogy a tanító nénink látott már közelről is ilyen típusú nehézségekkel küzdő gyerekeket, és nem hitt el mindent az ovis “szakértőknek”🙏

Szeptember elsején anya könnyes szemmel nézte, ahogy gyerekét elnyeli az az óriás belmagasságú épület. A barátjával kézenfogva léptek be a kapun. Ez a nap is eljött. Büszkén cipeli a Star Wars-os táskát a hátán. Minden Star Wars-os benne. Az utolsó radírig. Mert ugye csak a maximálisan tökéletes forgatókönyv működik. Huh, még mindig nem nőtt fel. Szerencsére.

Telnek a napok, múlnak a hetek. Kiderül, hogy beilleszkedési nehézségnek és figyelemzavarnak se híre, se hamva. Szülők fellélegezhetnek.

Gyerek tanul írni, olvasni, akrobatikus rokizni. Aztán még sakkozni is.

Éppen három hete iskolás már, amikor nagymama a családhoz kerül. Erősen ápolásra szorul. Az idősotthonban (ahol pár hete lakott) addig szedálták, hogy majdnem belehalt. Család hirtelen döntést hoz. Még meg tudjuk menteni.

Azonnal vittük a korábbi neurológusához. Bíztató, amit mond. Még sok évig szintentartható a betegsége. A korábbi, jól bevált gyógyszerezéssel. Nem érti, miért írtak fel teljesen mást neki az idősotthonban, mint amit már 6 éve szedett😳

Tehát nincs más dolgunk, mint vissza a régi gyógyszerezésre. Szép fokozatosan.

Igen ám, de nagymama ebben az állapotában nem ismeri meg eddig annyira imádott unokáját. És a saját gyerekét sem. Bolyong a lakásban. Ápoljuk, szeretgetjük, kiszolgáljuk. Már újra tud járni, és egyedül enni. De közben valaki egészen másnak láthat minket. Szellemileg lassabb a visszatérés. Mondja a doki. De vissza fog térni, higgyék el. Elhisszük. Ő már 6 éve profin végzi a dolgát. VALÓDI SZAKÉRTŐ.

De közben nagymama sokat veszekszik és rendőrt akar hívni ránk. Azt hiszi, fogva tartjuk… 

Gyerek tovább tanulja a betűket és hangokat. Minden nap maszkkal a zsebében indul az iskolába. Körülüttünk még mindig senki sem beteg. Mármint vírusilag nem.

Nagymama neurológusa pszichiátriai kivizsgálást próbál intézni, mivel ő a vírushelyzet miatt most nem fektethet be senkit. No, de pandémia idején? Felejtsük el… Kivizsgálás ugrik. Telefonon konzultálunk a dokival. Finomhangoljuk a gyógyszereket az én igen szubjektív állapotleírásom alapján. És a megelőző 6 év kezeléseire alapozva.

Megint hetek telnek el.

Doki mindent megtesz. 

Anya most már gyerek szerepkörében is mindent megtesz. 

Az egész család mindent megtesz. 

Van javulás, de nagymama továbbra is rendőrséggel fenyeget minket.

Gyerek kb. 1 hónap után teljesen kiborul. Ismét elkezd fájni a feje, a hasa. Stressz van megint. Nem a suliban. 

Most itthon.

Anya pedig ezen borul ki. Meg a nemalváson. Óránként ébresztő. Vagy a nagymamához, vagy a kicsihez, aki alig múlt 1 éves. Pelenkázom a kicsit, pelenkázom a nagyot. Fürdetem a kicsit, fürdetem a nagyot. Közben segítek tanulni. Érte megyek a suli elé. Addig nagymama összeönti az instant kávét a porédesítővel. Az egész üveget. Majd tálcára szórja ezen keveréket, és egy üres bögrét tesz be éppen melegedni a mikróba, amikor hazaérünk. Szerencsére elindítania nem sikerült. Így, és ennél sokkal nehezebben telnek a család mindennapjai.

Túl sok a támadó fellépés nagymamától, és túl nagy a teher a családon. Talán mégsem lesz már újra a régi🤔 Neurológus szerint kellene neki a korábbi ismerős környezet. Nagymamát tehát muszáj hazavinni, és mással ápoltatni. Akármennyire is féltjük. 2020. november.

Gyerek az iskolában továbbra is maszkban jár wc-re és ebédelni. És a játszótérre is maszkban viszik ki őket, ha kimennek. Skype-on keresztül tanulja az akrobatikus roki alapjait már hetek óta.

És ekkor végre a nagymama újra megismeri a családot a telefonban. Már sokkal jobban van. Hála nagypapa társaságának, az ismerős környezetnek és a szakértő ápolóknak. Ők is VALÓDI SZAKÉRTŐK voltak, éveken át segítettek a nagyszülőknek.

Az iskola bezár. Pandémia fokozódni látszik. Talán a várva várt Mikulás is hesteg maradjotthon-t játszik idén? 

De szerencsére egy bő hét után iskola újra kinyit. Mikulás szerencsére tojik a vírusra, mégsem marad otthon! 

Az ő érkezésével egyidőben nagymama és nagypapa együtt kerülnek be egy idősotthonba. Itt Pesten. Mert hát pandémia idején is be lehet kerülni. Csak másképpen. Például a család nem tud a helyről semmit. Az idősotthonban pedig nem tudnak semmit az új lakókról☝️ Mert a kötelező előgondozásra sem jönnek ki🙁Sebaj, örülünk! Közelebb vannak végre! És szakszerű ápolást kapnak! Jó lesz ott nekik, az idősek mindig kivirulnak az idősotthonban. Ahogy a nagyszülőket ápolók vezetője is mondta.

A nagyszülőket az autónk mellett adjuk át az idősotthon egyik ápolójának. Csak pár szóra méltat minket, mert sok dolga van. Gyógyszert és ruhákat nem vihetnek be😲 úgyis van ott minden, ami kell. De azért megbeszéljük a hölggyel, hogy a nagymama gyógyszerezése még beállítás alatt van, mindenképpen konzultáljanak a korábbi orvosával erről. Persze, mindenképpen. Mondja.

Szuper! Így minden rendben lesz. Nyugszik meg a család.

Ja, de így most ki tudja, meddig nem találkozhatunk velük… És pár nap múlva Karácsony… Ebből tuti baj lesz. Érzem!

Jézuska márpedig fertőzhetetlen, így ő tuti nem késik. Nagyszülők meg ott bent. Család nélkül. Készítek nekik egy fotókönyvet. 22-én beviszem, néhány kedvenc édességükkel, hogy Szenteste már nézegethessék, falatozhassanak. De kiderül, hogy 3 napig fertőzhet az a nyavalyás könyv. (Vajon vírustartósító borítója van?🤔) Ezért parkoltatják, és csak 25-én adják át nekik. 

Szenteste napján az idősotthont többször hívom. Senki nem veszi fel a telefont. Még egy elcseszett “boldog karácsonyt” sem tudunk kívánni nekik. 

De aki már egy ideje felnőtt, az ugye már rég megtanult beletörődni. Elfogadni, hogy ez így van rendben. Hogy legalább jó helyen vannak. Szakértő kezek között. 

25-én végre tudunk beszélni. Nagypapa nem jön a telefonhoz. Mindenkire is haragszik. Nagymama pedig nagypapára haragszik ezért. Nos, remek, semmi újdonság. Minden a megszokott kerékvágásban, gondoltam. Talán mégsem hatotta meg őket ez a totálisan családmentes pandémia-karácsonyuk.

Közben a gyerek és a szülők beletörődnek, hogy idén otthon szilvesztereznek, és nem a kedvenc szállodájukban. Nem baj, persze így is jó. 

Beletörődés a barátunk ebben az évben. 

Legalább így annyit játszunk együtt, amennyit csak bírunk. Vagyis mégsem…

Mert nagypapa mégsem vette jó néven a pandémia-karácsonyt. Most nem csak a szokásos morgós kedvében volt ezek szerint. Ő bezárva érezte így magát. Illetve ELZÁRVA. A családtól legalábbis biztosan😥

December 28-án már nem ébredt fel…😪😪😪

Nagypapa ezzel a vírussal sosem találkozott. Attól frankón megvédtük. Pedig ő aztán nem is kérte. Sőt! 

“A műtét sikerült, a beteg meghalt.” Mondja a klasszikus. 

Pandémia van. Vannak áldozatai. Ezt meg mostanában mondják.

Ennyit a sok játékról, amire most végre van időnk… 

És ennyit a Szilveszterről, amire már napok óta a sarokban áll a particuccokkal teli doboz…  

Konfettizünk és gyerekpezsgőzünk. Két sírás között😪 Az is valami.

Gyerek eltáncolta a koreográfiát, amit Skype-on tanult. Mindkettőt. Kb. 20-szor. 

Zseniális, hogy miket tud 6 évesen megtanulni Skype-on.

Nagymamát ezután már nem óvta nagypapa jelenléte. Újra jött a “jól bevált” szedálási hadművelet. Pár nap alatt☝️beszédképtelenné és mozgásképtelenné tették☝️ Amire az idősotthon orvosa szerint “szükség volt”. Bár a korábbi orvossal nem konzultált erről. És másról sem.

Tulajdonképpen úgy döntött, hogy ő megoldja ezt ügyesen nélküle is. Nyugtatókkal például😡

2021-t írunk. A szedálás még ma is mindennapos kezelési mód az idősotthonokban. És az is megszokott, hogy az addig bevált gyógyszeres kezelést már a beköltözés utáni napokban felülbírálja az idősotthon pszichiátere☝️ Amikor az idős ember még szinte azt sem tudja, hogy hol van. Amikor az idegen környezetben még nyilván másképpen viselkedik, nem ismeri ki magát. Erre azonnal gyógyszermódosítással reagál a szakértő☝️😡

Én ezt nem tudtam. Sajnos. Akkor nem beszéltem volna rá őket a beköltözésre. De pandémia idején nem volt előzetes informálódási lehetőségünk. Azt hittem, valóban szakértő kezekbe kerül. Azt hittem, hogy a legjobbat teszem velük. Értük😳

A család januárja már “nagymama-stresszben” zajlik. Pár nap alatt totál lebénulva fekszik már. Továbbra sem tudunk semmit a gyógyszerezéséről, és hogy miért kellett szedálni őt. Az idősotthontól külön kérésünkre sem kapunk tájékoztatást. Az ottani pszichiáter a “lelkek találkozásáról” magyaráz a telefonban, a konkrét gyógyszerek említése helyett. Nagymama pedig már nem tud beszélni, hogy elmondja, mi a helyzet vele. Pedig nagyon akarná mondani a telefonban, de csak hangok jönnek ki a száján. Az elégedetlenség hangjait hallom🙁 

Kérjük, hogy vigyék őt kórházba. De ők állítják, hogy urai a helyzetnek, nincs szükség kórházra. Aztán nagymama lázas lett. Kózházba vitetik. Csak mert ez a protokoll pandémia idején. Most végre már TÉNYLEG szakértő kezekbe kerülhet. Gondoltam, hátha felépül újra🙏

Súlyos húgyúti fertőzésel és erősen kiszáradt állapotban hozták be. Jelenlg infúziót kap és antibiotikumot. Mondja a kórház sürgősségi osztályának ügyeletes orvosa.

Ezzel a diagnózissal a covid osztályra kerül. Megfigyelésre☝️ Ez a pandémia idején a protokoll. Negatív teszttel. Húgyúti fertőzéssel☝️ A veszélyezetett korosztály☝️ A covid megfigyelési osztályra☝️

Ott nem lehet telefonon információt kérni, mert védőöltözetben vannak, nincs aki kezelje a telefont. Eltelik 3 nap. Semmit nem tudunk az állapotáról.

Aztán jön egy telefon: a mai naptól korlátlanul látogatható. Na, végre! Találkozhatunk vele!

Akarom mondani: Basszus, pandémia van. Látogatási tilalom. Vagyis: HALDOKLIIIK!😲

Gyerek csak tanulja tovább a betűket. Olvasni próbálja korábbi mesekönyveit. 

Megint fáj a feje, fáj a hasa. Érzi a stresszt anyán.

De ekkor végre előkerül a nagytesója, akit kb. 9 hónapja nem látott. Talán a nagyszülők körüli “történés” hozta vissza. Ki tudja. Anya örül. Gyerek örül. Újra érezheti, hogy szereti őt a bátyus. Ölelgetés, bunyózás. Jaaajjj, ez most nagyon jókor jött!

Kórházból újabb telefon: a nagymama tesztje mostmár pozitív. A covid megfigyelési osztályról átvitték a covid osztályra.

Már 5 napja kórházban van. És eddig negatív volt. A 38 fokos lázon kívül, amit elvileg az elhúzódó húgyúti fertőzése okozott, nem volt egyéb tünete. De mostantól pozitív☝️🤔 A statisztikának lehet, hogy számít valamit. De neki és nekünk már biztosan nem…

3 napig tudtam őt látogatni.

Aztán elment. Ő is😪😪2021. január 31.

A lelkek találkozni akartak. Mondták. 

Ja, persze. Én meg már ugye felnőtt vagyok, és beérem ezzel a “szakértői” magyarázattal. Amit az idősotthon pszichiátere mond😡

Mert megtanultuk elfogadni a dolgokat. És nem megkérdőjelezni. 

Hiszen az idősotthon pszichiátere mondta. Ő meg aztán már csak tudja A TUTIT.

Ahogy az ovi pszichológusa is “tudta”. 

Ahogy a szociális gondozók vezetője is “tudta”.

Szakértők mind… Emberek sorsának igen fontos kérdéseiben mondanak szakértői véleményt. 

És mi, a laikusok: gyerek, anya, apa, nagyszülő – csak tesszük, amit ők mondanak. Legjobb tudásunk szerint. A legjobb megoldást remélvén.

Nagymama nincs többé😪😪😪

Gyereknek másnap suli. Délután már Skype-on táncol. Nem szól semmit. Mit is mondhatna? És hogyan is fogalmazza meg? Rázuhant az élet😳

Védjük a nagyszülőket. Már a csapból is ez folyik víz helyett. 10 hónapja. Hiába védjük őket. Ha ez az útjuk, akkor menniük kell. Tudom😪

De mit ért ebből egy gyerek? Talán semmit.

Én sokat sírok. Gyerek hozza nekem a zsepit. Továbbra sem szól semmit. Nem kérdez. Csak adja a zsepiket. Minden nap.

Pár nap múlva zártkörű farsang a suliban. Az milyen? Szuper buli az osztályteremben. Persze a harisnyát nem vette fel, mert nem illett maximálisan a jelmezéhez. Nem fog beletörődni. Akkor nem fog még felnőni. Hála Istennek! Vagy bárkinek🙏

Gyerek megtanult már minden betűt. Tud olvasni és írni. Sulikönyvtárba jár. Már több könyvet kiolvasott, amiket korábban nem is ismert. Maszkban jár pisilni és ebédelni.

Sakkozni tanul. És igen hosszú koreográfiát megtanult már a táncból is.

Suli ismét bezár. Már egy éve, hogy az ovi bezárt. És a változás csak annyi, hogy mostmár mindenkit védünk. Nem csak az időseket…

Hát nagyon remélem, hogy engem senki nem akar megvédeni. Arról mostanában nincsenek jó tapasztalataim. Mármint az elzárós megvédésről🙁

A nagyszülők 2, illetve 3 hónapja  egy-egy urnában várakoznak türelmesen. Méltó búcsúztatásukra várnak. Amikor újra elindul a Katalin hajó Szarvason. És elviszi őket az utolsó útjukra. Kivárják. Ahogy a felnőttek teszik. Beletörődve😳

Újra március van. Gyerek szülinapja. 

“Anya idén ugye megtarthatjuk végre a Star Wars bulim? Azt ígérted, hogy a 7. szülinapomon már lehet. Egy egész évet vártam rá.” 

Nem, Kicsim. Idén sem lesz. Várnod kell még egy évet! Vagy ki tudja, mennyit… De nem engedjük el! Őrizzük Neked azt a szülinapot. És meglesz. Egyszer. Mert az anyukád még  mindig nem nőtt fel! Még mindig nem törődik bele! Még mindig nem fogadja el az elég jót!

És Te se érd be az elég jóval. Bármilyenek is a körülményeid éppen. Ne nőj fel “annyira”.

Soha!

Kérlek🙏

GyuMiCsiVi "filozófiája"

Az írás az én pszichológusom. Elsődleges célom vele tehát csupán az, hogy én jobban érezzem magam általa. Nem akarok népszerűen írni. Inkább csak kifejezően. Hogy később visszanézve is pontosan fel tudjam idézni azokat a pillanatokat és érzéseket, amiket ezekben a sztorikban átéltem. 

GyuMiCsiVi CSILLAnatok

GyuMiCsiVi szocializálódik:

GyuMiCsiVi videós CSILLAnatai:

Érdekel a következő CSILLAnatom?

Minden tartalom GyuMiCsiVi sajátja, vagy forrásmegjelöléssel közzétett. Ha tetszik, kérlek oszd meg, de ne másold. Kösziii🙂
Share on facebook
Share on twitter
Share on email